Tibet, Kína és az olimpia…

Nagyon látszik a szép “csicsás” túldíszített, abszolvensen rikító, azaz nagyon kínai olimpián, hogy rengeteg pénzt nyomtak bele, és hogy mindenáron el akarják hitetni a világgal, hogy kína mi nem. Nem demokratikus, nem szocialista, nem liberális, nem etikus, nem kicsi, stb, stb, stb. Közben persze minden zajlik tovább mint eddig, semmi nem változott, csak legfeljebb a társadalmi rétegek között lévő szakadék lesz nagyobb, és mélyebb. Most nézem éppen, szegény kanadai barátaimat simán deportálták [Kínából Los Angelesbe nyuhahaha 🙂 ] mellesleg oroszlánokkal tépették volna őket szét, csak most nem volt idő rá, meg ugye sok a külföldi kamera..

Gondolkozom rajta, hogy el kellene menni tibeti pólókban kínai étterembe kajálni, persze sajnos mindent ott kellene hagyni az asztalon, mondván, hogy “nem jó ízű ez a büfé!”, mert ha ennénk belöle, utána még az is kijönne, amit be sem tettünk…  Nagy mágusok a kínaiak, ide egy kis füvecske, oda egy kis fűszer, a hetes hasmenés garantált. Közben olvasgatom Tendzin Gjaco gondolatait, bizonyos dolgokban rendkívül okosan gondolkodik: A jelenlegi dalai láma többször kijelentette, hogy soha nem fog újjászületni olyan területen amely a Kínai Népköztársaság ellenőrzése alatt áll, és alkalmanként azt sugallta, hogy úgy dönthet, ő lesz az utolsó dalai láma azáltal, hogy egyáltalán nem születik újjá. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az ismételt reinkarnációinak az a célja, hogy folytassa a befejezetlen munkát, és amennyiben a tibeti helyzet változatlan marad, nagyon valószínű, hogy újjá fog születni, hogy befejezhesse a munkáját.

Mondjuk az ilyen jellegű ujjászületés számomra vicces, (lévén keresztyén vagyok), azonban a filozófiai megközelítése tiszteletre méltó, nevezetesen amiben hisz, és amit gyerekkora óta átélt tapasztalt, azt következetesen követi, megéli. Micsoda ereje lehetne a keresztyén egyháznak, ha a benne születő -élő, -felnevelelkedő generációk tántoríthatatlanul tennék azt, amit az Isten rájuk bízott, szentül és állhatatosan, hitben buzgón, és példamutatón, mivel a hitünk mércéje az életünk. Sajnos nem ezt látom a szent hétköznapokban, bár vannak nagyon jó megtapasztalásaim is, úgy gondolom, hogy az egész keresztyénségnek friss vízre van szüksége, hogy fölrázódjon és megszabaduljon a  tradicionalitás és a beszáradt dogmák be nem tartásából származó bűnök terhétől. Aki súlyokat cipel, nem tud segíteni a másiknak előre haladni,  a súlyokat le kell tenni, és felszabadulva továbbmenni. De persze a világ csábítása nagy, az üzlet elszipkázza az isten országából a szentnek hitt lelkeket, amelyek a mammon hatalmának engedve feladják elveiket. Itt pedig szépen vissza is tudunk kanyarodni tibethez, az olimpiához, és kínához, hiszen ennek a parázna világnak most rendkívüli lehetősége lett volna, hogy segítsen Tibetnek, de a világnak nem kell tibet, mert a világ prostituáltként hagyja magát kínától lefizetni, és csendben kussol, eszi a szétsütött zöldségeket, nézi a kreppapír díszeket, és úgy csinál, mint aki jól érzi magát a bőrében, pedig tudja, hogy egy áruló. Sőt. Lehet versengeni, hogy most Kína fog előbb “Új Világot” építeni Tibetben (ahol ugye ettől mindenki boldog lesz), vagy pedig Amerika teszi meg ugyanezt Irakban. (ott meg még boldogabb) Mert ugye mi másért lennének ott?…

← Vissza