Szállító 2

Szállító 2, 0 / 5 (0 votes)

Az első rész tetszett.

thumb_szallito3.jpg Mondjuk az álló helyzetben kőhídról a trélerre ugratás kissé húzós volt, de ennyit megbocsájtok. Szóval így ültünk le a Hololánnyal, hogy megnézzük a Szállító 2-t. Az eleje kissé pink pantheres lett, de a szállító (hullaszállító) merevsége a meleg helyzetek alatt kissé oldódott, egyszer majdnem nevetett, de visszafogta magát. A sztori önmagában felejtős, a börleszk igazi ízét néhány speckó összetevő adja: Miss Csontváz, a kétlábon imbolygó rohamsminkelt gonosz “Lady”, aki végig úgy néz ki, mint aki most lépett le egy úszómestertől, Mister Francia, a nyomozó, (igen rendőr) akiben gyerekkorában legyilkolták a szakácsot, és a favicces jelenetek, amelyeket egy harmadosztályú Walt Disney filmben sem engednének bemutatni, mert a mesének is van határa.

thumb_szallito2.jpgAmikor a kézből kirúgott csuklósbicska megpattant a fűtéscsövön, és Szállító kezében landolt, még csak huhogtunk. Amikor a golyózápor közepén átrohant főszereplő megúszta a másodpercenként tíz golyót kilövő gépisztolysorozatot egy karcocska nélkül, akkor már fújoltunk, de amikor az Audi fenekére erősített bombát úgy távolítja el, hogy a kocsival ugratva, és fejrefordulva egy daru lelógó kampójába akad bele a bomba füle (igen, FÜLE!) akkor már sírtunk és jajgattunk. Bennünket kiskorúsítanak, mert például Spanyolban az ilyen jelenetek után simán kivágják a tv-t az ablakon, az ötéves Tompika pedig felállna, és azt mondaná, hogy ez butaság, ilyen nincs is. És ezt még tudják fokozni: mert ezután a hevesen pörgő autó úgy ér földet (port) hogy ma már nem gurul oldalra, ahogyan a fizika törvényei szerint kellene, hanem simán megállva a kerekein, százzal robog is tovább, mire a következő sarokra ér, már le is van mosva..thumb_szallito1.jpg A parkolóház szintjei között átugratást nem említem, mert önmagáért beszél. Sok kicsi, ostoba hiba, pl:leveti a vörös festékfoltos ingét,ami ugye vér akar lenni, a vékony ing alatt a bőre viszont frissen van zuhanyozva, a befelé menő lövedékektől a tapéta jól láthatóan ,hatalmas lukakkal kifelé szakad, stb. Luc Besson talán kissé elszállt önmagától. Van néhány filmje a kedvenceim közt, azonban a szállító 2.-ért csak egy hatalmas fekete strandlabdát tudok adni. Nézd meg, ha nincs jobb dolgod, de ha nem láttad, nem veszítettél semmit.

← Vissza